50. nap
Tegnapi napom azzal kezdődött, hogy inhaláltam egész nap, itt németországban az emberek nem elsőnek az orvoshoz rohannak, hanem megpróbálják maguk megoldani a betegségüket. Szóval mi is elkezdtünk kikupálni saját magam. Ti hogy álltok azzal, hogy 2 éves gyereket már szoba tisztaságra kell nevelni? Mivel az anyuka többszöri próbálkozása után sem vált be, segítséget kért. Én azt gondolom, hogy nem elég érett ehhez. Egyik nap itthon voltunk és megpróbáltuk, hogy szól e pisilnie kell, hát elmentek egy ilyen templomi szertartásra és azt volt az első, hogy bement a pisi, szerintem ebben nagyban együtt kellene működni az óvodával. Nem pedig ráhagyni a szülőkre, mert úgy sosem fogja megtanulni a gyerek a szobatisztaságot.
Alapból nem erre vagyok szakosodva, hogy véleményt írjak, de másképp is meg lehet tanítani a szobatisztaságot. Másik dolog pedig, ami nekem nagyon tetszik, hogy vannak úgynevezett Kinder sportok, amik azt takarják, hogy egyik nap a héten 1 órán keresztül átmozgatják a gyerekeket. Én nagyon sajnálom, hogy nincs ehhez hasonló magyarországon, pedig lenne rá szükség szerintem. Mert például a gimnasztráda lányoknak jó, de egy fiú nem fog rá járni nagy valószínűséggel. Mondhatnák erre, hogy ott a foci, de nem olyan sportok ahol a gyerekek együtt lehetnek, itt gondolok lányok- fiúk együtt és korcsoportonként szétszedve. Régi fajta tornaeszközökön, például a pad, szőnyegek. Bukfencezni tanulnak, cigánykerekezni. Nem tudom, hogy vagytok vele, de nekem nagyon tetszik, ha lehetőségem volna rá, én beiratnám a gyerekeimet ha volnának!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése